Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Erdei Anna

Windisch Judit hvg360

„Karikó szinte megszállottan kitartott, és igaza lett. Ez a legjobb az egészben"

Focizni lehet húszezres stadion nélkül is, kutatni azonban csak jól felszerelt laborokban lehet – mondja Erdei Anna, az MTA főtitkárhelyettese, immunológus, akivel Karikó Katalin Nobel-díjáról beszéltünk. Karikó Katalin és Drew Weissman október 2-án kapta meg az orvosi Nobel-díjat.Másnap újabb szenzációként Krausz Ferenc – megosztva – elnyerte a fizikait. (A beszélgetés közvetlenül azután készült, hogy Karikó Katalinnak megítélték a Nobel-díjat. A díjat december 10-én, vasárnap adják át, ebből az alkalomból közöljük újra ezt az interjút.)

MTI Gazdaság

Erdei Tamás: még nem értük el a válság mélypontját

A pénzügyi válság már oldódik, a gazdasági válságból való kilábalás azonban hosszú ideig tart majd Erdei Tamás, az MKB Bank elnök-vezérigazgatója, a Magyar Bankszövetség volt elnöke szerint, aki úgy véli, a válság mélypontja Magyarországon ősszel lesz.

Két villamos futott egymásba Strasbourgban, ötven ember sérült meg

Két villamos futott egymásba Strasbourgban, ötven ember sérült meg

Mintha csak szellemkezek dolgoznának a számítógépen – ezért nem érhető el Európából az OpenAI nagytudású Operatora

Mintha csak szellemkezek dolgoznának a számítógépen – ezért nem érhető el Európából az OpenAI nagytudású Operatora

Nagyon kopnak az olimpiai érmek

Nagyon kopnak az olimpiai érmek

Hetekre olajszagú lett a lakás, de megérte: elkészítettük a lusta ember házi chipsét

Hetekre olajszagú lett a lakás, de megérte: elkészítettük a lusta ember házi chipsét

Magyar Telekom: az elmúlt évek magas inflációja már az ügyfelek magatartásán is látszik

Magyar Telekom: az elmúlt évek magas inflációja már az ügyfelek magatartásán is látszik

Elkezdték összerakni a NATO-flottát, ami a Balti-tengert védi az orosz szabotázstól

Elkezdték összerakni a NATO-flottát, ami a Balti-tengert védi az orosz szabotázstól

Felszólította az Európai Bizottság Magyarországot, hogy ne ássa alá az uniós közös álláspontot

Felszólította az Európai Bizottság Magyarországot, hogy ne ássa alá az uniós közös álláspontot

A rendőrség felvette a kapcsolatot a nőjogi szervezetekkel, több ezer ügyet vizsgálnak újra

A rendőrség felvette a kapcsolatot a nőjogi szervezetekkel, több ezer ügyet vizsgálnak újra

Ötéves kislányra támadt egy nő egy pozsonyi buszon – videó

Ötéves kislányra támadt egy nő egy pozsonyi buszon – videó

A címlapról ajánljuk